ÁsványÁsvány

Az Ásványtani és Földtani Intézet a selmeci akadémia, a soproni főiskola, majd a miskolci egyetem egyik legrégibb tanszékcsoportjának mai utódja, modern folytatója. A műszaki földtudományok azon irányait oktatja, kutatja, amelyben a különböző nyersanyagok, földtani jelenségek és folyamatok mindennapi alkalmazásai kapnak szerepet. Két tanszékének munkája széles sávot ölel át, a szénhidrogén-földtantól, a geokémiától a talajtanig, a távérzékeléstől a laboratóriumi vizsgálatok kiértékeléséig, a földtani alapkutatástól a kutatási eredmények gazdasági értékeléséig. Három fő alkalmazott kutatási irányunk: ásványi nyersanyagok kutatása, alkalmazott ásványtan, környezetföldtan. Vannak olyan részterületek, ahol ipari kapcsolataink is jelentősek - például az ércföldtan, a környezetföldtan, a szilárd ásványi nyersanyagok, valamint a kőolajföldtan területén.

DIGI EDU HACK 2020

Nyomtatás
Megjelent: 2020. november 16. hétfő

A Miskolci Egyetem Ásványtani-Földtani Intézete – nemzetközileg jegyzett szakértők közreműködésével – szervezett kihívást november 12-13-án fiatal geológusokból álló csapatok számára. A feladat egy virtuális földtani terepgyakorlat koncepciójának kialakítása és módszertani, valamint technikai részleteinek megtervezése volt. A DigiEduHack verseny szelleméhez illeszkedve a fő feladat a virtuális terepgyakorlathoz alkalmazható digitalis megoldások megtalálása és bemutatása volt, beleértve a virtuálisan elvégezhető méréseket, adatfeldolgozást és 3D megjelenítést.

Az online keretben megszervezett kihívást négy kontinensről verbuválódott hat csapat fogadta el. A legvegyesebb csapatot “Utazók” néven a Miskolci Egyetemen 2019-ben végzett földtudományi mérnökök alkották, akik 2017 és 2019 között tanultak egy tankörben Stipendium Hungaricum ösztöndíjas diákként. Az Utazók csapat tagjai – Pablo Echevarria Argentínából, Ganbat Gunbileg Mongóliából, Shuaib Mustahsan Pakisztánból – jelenleg geológusként, távérzékelési szakértőként dolgoznak hazájukban és miskolci öregdiákként álltak össze az interneten a versenyen való részvételhez. Az Utazók csapat megoldásának youtube videója a következő linken érhető el: https://digieduhack.com/en/solutions/utazok-approach-to-a-virtual-geological-exploration-field-trip-an-insight-into-the-future.

A DigiEduHack2020 miskolci kihívását a nyersanyagkutatás digitalis alkalmazásaiban nemzetközileg elismert szakemberek mentorálták: Szentpéteri Krisztián nyersanyagkutató geológus és Hilco van Moekerk 3D adatkezelési szakértő. A megoldásokat bemutató online ülés november 13-án délután végül öt kontinensről hozta össze a résztvevőket. Európát a szervezőkön, mentorokon és zsűritagokon túl az Oxfordi Egyetem, a Dnyiprói Műszaki Egyetem és a Moszkvai Geológiai Nyersanyagkutató Egyetem csapattagjai képviselték, Afrikát a Miskolci Egyetemen tanuló egyiptomi PhD hallgatók, Ázsiát az Almatiban és Miskolcon tanuló PhD és MSc diákok, valamint a mongol és pakisztáni öregdiákok, Amerikát az argentín öregdiák és Ausztráliát a zsűri egyik tagja.

Értékelésében a zsűri kiemelte, hogy mindegyik csapat olyan értékes és innovatív megoldásokat mutatott be, amelyek remekül használhatók a jövőben a földtudományok oktatásához. A kihívást az Oxfordi Egyetem csapata nyerte, második helyezett a Dnyiprói Műszaki Egyetem csapata lett. A kihívás részletes adatai és a megoldások a https://digieduhack.com/en/miskolc-solutions-for-a-virtual-geological-exploration-field-trip-or-short-internship honlapon érhetők el.

Gratulálunk az összes résztvevő csapatnak!

A Miskolci Egyetem részvételét a DigiEduHack2020 versenyen az EIT, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet támogatta.

Minisztériumi kitüntetés

Nyomtatás
Megjelent: 2020. október 07. szerda

Dr. Palkovics László, az innovációért és technológiáért felelős miniszter 2020. szeptember 1-én, a Magyar Felsőoktatás Napja alkalmával Szent-Györgyi Albert-díjat adományozott prof. dr. Szakál Sándornak, az Ásványtani-Földtani Intézet egyetemi tanárának.
Gratulálunk a rangos kitüntetéshez!

Az Év Ásványkincse 2020

Nyomtatás
Megjelent: 2020. január 16. csütörtök

Az alábbi linken lehet szavazni, hogy mi legyen az ÉV Ásványkincse 2020-ban:

https://forms.gle/yb5C3xPai4R9MSBr9

1. International Student Conference on Geochemistry and Minderal Deposit

Nyomtatás
Megjelent: 2019. november 19. kedd

2019 november 8-9 között rendezték meg az első International Student Conference on Geochemistry and Minderal Deposit Prágában. A diákkonferencián 4 hallgatónk (Majoros Lívia, Papp Richárd Zoltán, Medet Junossov, Lidbert Alarcón Laime) tartott előadást, bemutatva munkájukat. 

Joomla 1.6 Templates designed by Joomla Hosting Reviews